A tündérmanók nem igazán szeretik a telet.
Fáznak a fülecskék és az apró tappancsok, amikor befú a szél az odúkba és házikókba.
Így aztán az ősz vége felé inkább távoli rokonokhoz utaznak, kísérve a költöző madarakat, vagy bevackolódnak a lombtakaróval fedett kuckókba és átalusszák a zimankót.
Aztán amikor felcsicsergik őket az első madarak, megcsiklandozza lábacskáikat a mindenhová bekukucskáló, melengető napsugár, hát bizony nincs mit tenni: TAVASZRA FEL!
Hogy ki mikor ébred?
Ezt bizony nehéz megmondani. Vannak türelmetlenebb, a jóidőt előkészítő tündérmanók, akik már márciusban elkezdik fényesíteni a hóvirágok apró szirmocskáit, lilítani az ibolyákat, sőt: kedves kis dalocskákkal nógatják az első pitypangokat, hogy bújjanak elő és sárguljanak vidáman a kiserkenő fűben.
Ők a koránkelők.
És vannak kényelmesek, akik ráérősen, fültövüket vakargatva bújnak még vissza, és várnak, várnak az aranyesőre és a babarózsára.
No meg a gesztenyefák első rügyeire!
De amikor már ezek is megjelennek a fákon, akkor tényleg és igazából ITT A TAVASZ!!!!
Kalandra fel!
Figyeljétek, keressétek a házikókat, mert napranap és éjreéj, alakulnak, szépülnek, tavaszulnak sorra a HERCEGHALMI TÜNDÉRMANÓK házikóinak ajtajai.